A dolgozószoba

(Előkerült egy régi írásom 2007-ből. Az otthonmaradás-otthondolgozás témája a járvány idején engem is érint, bár nem olyan radikálisan, mint azokat, akiknek otthon dolgozószobájuk, saját asztaluk sincsen… )

 

„A tér egy kultúra elsődleges eszköze arra, hogy megmutassa: ki fontos, ki a privilégizált”

(Julia T. Wood: Gendered lives. Communication, Gender and Culture. Wadsworth, Belmont CA, 1994. In: Korunk, 2007/3, 58.o.)

„A nők esetében ritkább, hogy saját magánterületük legyen a családi otthonban”

(Becky Michele Mulvaney: Nemi különbségek a kommunikációban. Korunk, 2007/3, 56.o.)

A férfinak hazája volt / A nőnek otthona / A férfié a parlament / A nőé a szoba”

(Szabó T. Anna: A Reformkori Nők)

A föld azé, aki dolgozza (Wass Albert)

 

Dolgozószoba mindig volt, otthon nálunk. Hogy mekkora, s hogy a kié, az változó volt. Ez főleg azon múlott, hogy ki dolgozott benne.

Mindig volt, és sokáig csak apámé volt. Övé volt az a zárt tér, ahova bárki szabadon bejárhatott, de aminek gazdája csak egy volt. A legelső ilyen dolgozószoba amire igazán emlékszem, s amiben nagyon szerettem lenni, ami izgalmas, titokzatos, bizsergető érzéseket keltő volt – főleg délután, amikor besütött a nap – egy klasszikus, magas és nagyablakos, sokkönyvespolcos, milliókönyves, dolgozóasztallal, sakktáblával, bőrfotelekkel berendezett, puhaszőnyeges, meleg, szivarfüstös parókiális dolgozószoba, a folyosó végén – vagy elején, attól függően, hogy a hivatalos főbejárattól, vagy a garázson keresztüli hátsó ajtón léptünk be a házba.

A háromszor kisebb bérlakásban, amibe ezután költöztünk, egy háromszor kisebb, immár fotelek, puha szőnyeg és ‘ambiansz’ nélküli szobácska jutott apámnak, de mégis az övé volt. Oda került az első számítógép is, amihez soha nem nyúlt hozzá. Ekkor kezdődött édesanyám térhódítása; ő vette elsőként birtokba az új eszközt, hetente egy estét azzal töltött, hogy kurzusra járt, a bejáratlan számítógépes ösvényt kezdte taposni. Apám majdnem húsz évvel később tette az első lépéseket ugyanezen az ösvényen, amikor a virtuális világ kínálta előnyök visszautasíthatatlanokká váltak.

A következő, már saját házban, ami régi volt, de számunkra új, ismét nagyobb, világosabb, puha szőnyegű dolgozószoba került. A költözködés idején a sok hálószobából egy nagyobbat kiválasztottak-kijelöltek. Ez a helyiség az előzőleg ott élt család kilenc gyereke közül a három kisebbik fiú közös szobája volt, beköltözésünk júliusában azonban nem jutott idő arra, hogy a szoba rikító sárgára, vérvörösre és békazöldre mázolt faburkolatát fehérré vagy legalábbis egyszínűvé szelídítsük. Hamarosan polcok fedték el az apokaliptikus színegyüttest, mely a rengeteg könyv mellett idővel még szinte üdítően hatott.

Dolgozószoba lett, a javából. Berendezése klasszikus: asztal és szék (későbbi átrendezések során asztalok és székek), számítógép (későbbi baráti adakozás eredményeként számítógépek), faragott facsillárának fénye meleg, fűtőteste a legjobban működő az egész házban. Ide menekült minden fázó családtag és csatlakozó jövevény, dolgozni leginkább itt lehetett. Sarokszoba lévén, az utcát, a bekötőutat, és szép időben a vasútállomást is lehetett látni, hallani. Barát érkezett, nem kívánt vendég? Az illető a ház előtt biciklijéről lepattant, de a dolgozószobában már döntöttek sorsa felől. Boldogan letrappoltak az első emeletről, ajtót nyitni, vagy, ami ritkán fordult elő, de annál eredményesebb volt, a dolgozószobában ülők lassan hátrasomfordáltak a számítógép mellől, a folyosóra, a ház hátsó részébe, és hiába zengett a ház a kitartó csengettyűhúzogatástól, az ajtó nem nyílt meg. A dolgozók megvárták, míg elmúlt a veszedelem, aztán visszaültek, folytatták dolgukat.

A dolgozószobában ma két nagy és egy kis asztal áll. Apám asztala az ablakra néz, anyám asztala merőlegesen áll, az ablak mellett. A kis asztal a jövő-menő diákgyermeké. Közös a szoba, azé aki épp dolgozik benne. Funkcionális hierarchia. Aki dolgozatot ír, elsőbbséget élvez azzal szemben, aki csak netújságot olvasna. Előfordul, hogy pótszékek segítségével fél focicsapatnyi ember végez benne sokféle munkát, számítógépen, asztal sarkán, ablakpárkányban ülve és lábát kifelé lógatva, vitatkozva, telefonálva. Amikor például a családi pénzügyek intézésére kerül sor, nem szabad lekapcsolni a számítógépet, az íratlan szabály diktálja, hogy ilyenkor a mamának nevezett kincstárnokon kívül mindenkinek tilos a számok és számlák birodalmába belépni. Ilyenkor el van torlaszolva az út az ablak és a fűtőtest felé. A szívesen látott váratlan vendégnek ilyenkor csak nyaktörő és más szempontból is veszélyes akrobatika árán lehet ablakot nyitni és vígan lekiabálni, hogy ‘mindjárt nyitom az ajtót, máris jövök le!’. Mert mi van akkor, ha az akrobatikus egyensúlyozás eredménye nem a sikeres ablaknyitás, hanem a billentyűzeten való landolás? Családi csőd! A biztosító nem fizet! Az adóbevallás meghiúsul!

A dolgozószoba ma azé, aki dolgozik benne.

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s